2013. április 13., szombat

:)

Halika,

Hosszabb szünet után ismét itt :D Előre nem kalkulált tényezők következtében kicsit megsűrűsödött a program pont

Ha jól emlékszem ott tartunk, hogy kiértem és lassan kezd a suli. Na ami azt illeti, az el is kezdődött :) Az első (vagy ahogyan itt mondják orientációs) napon hozták tudomásunkra, hogy megkezdjük a 4 hetes workshop időszakot, ami Hétfőtől - Csütörtökig terjedően, reggel 9-től, 5-ig történő órahallgatásból áll. Persze ha ennyiben megállunk, akkor nekem is több időm lett volna, pl a blogra….

Az itteni oktatás rengeteg diskurzusból áll. Mindenbe bevonják a diákokat és követelik a hozzászólást, úgy mondanám ’folyamatos brainstorming’. A legszebb az egészben, hogy az oktatással és általunk a profok is szeretnének többek lenni. Mindenre vevők!! Erősen motiváló ez a hozzáállás. Én kimondottan kedveltem, hogy minden napra jutott egy vagy több esettanulmány, cikk vagy akár könyv, amit kiscsoportokban összeülve meg kellett vitatni majd egy villámgyors diasorozattal le-prezentálni :) Gyakorlatias, nem érsz rá sz.rakodni, hajrá! - menő :D 
Minden Csütörtök szerves része volt egy vizsga, a heti témából. – hogy mindenkinek jobb legyen a hétvégéje. 

Itt jegyezném meg, ha valaki hasonló dologba vágna és esetleg aggódik, hogy nem elég az angolja….észre sem veszed, hogy másik nyelven karattyolsz, olvasol, írol, főként mert nincs rá időd!

Sikeresen zárva az első hónapot, beléptem a ’project phase’ szakaszba. A feladat nem lett egyszerűbb :D Lényegében itt már nincs oktatás. Minden Kedd délután és Szerdán egész nap van isi. Az órák inkább megbeszélések a csoporttal és a profokkal. Amolyan útmutatás jellegű a dolog. Az első hónap végére 4 fős csapatokba kellett szerveződni, akikkel ezt a 10 hetes időszakot, együtt csináljuk végig. 3 nagyobb témában kell 1-1 projektet lefuttatni: HR, Nemzetközi üzleti bla.. és vezetés szervezés…  Elviekben júniusra, minden témában egy min. 50 oldalas kis projekttel a kezünkben, prezentálunk… erről talán majd akkor mondanék többet :)

Nos az isivel itt tartok… ennek megfelelően szinte semmire nem volt még időm, így sűrű elnézést, de majd lassan érkeznek képek, meg gondolom élménybeszámolók is…. szép lassan kinyílik a világ….

Azért a dologhoz hozzátartozik két, egymást követő gusztustalan felfázás is, melyből mind a kettő a vesémig jutott. Hát orvosom már van :D Az antibiotikumot is egészen megkedveltem :D 
Lényeg, hogy most rendben vagyok és bízom benne, hogy ez így is marad….
:D aranyosak voltak a házban lakók. Még én ágynak voltam esve, főztek rám, teregettek helyettem, mindig benéztek megsimizni a buksim vagy leosztani egy puszit… és Tibink, a tsodálatos – tsodálatos masszőr Tibink végigment párszor a görcsös veséim környékén… néha elmorzsoltam 1-1 krokikönnyet, de utána jobb lett :D szal nagyon aranyosak voltak!! :) 

Tanultam a leckéből, ha vonatra vagy buszra szállok, illetve beérek egy épületbe, azonnal felöltözködöm, mert itt a légkondicionálás abnormális!! Vacogok ha zárt térbe kerülök, vacogok… nem értem az embereket. Mindenki kabátban-csizmában ül az irodában és mezítláb-trikóba megy haza. Okos.

Munkával kapcsolatba egyenlőre annyit, hogy járok interjúzni, alakulok de erről bővebben majd akkor, ha már biztosat tudok …

Most zárom is kis beszámolóm, mert ezt a születésnapomat 'A óceánba' pacsizva ünneplem meg. :D Igaz már tegnap bemelegítettünk, hála Geri kis szervezésének. Voltunk kocsmatúrázni …. Érdekesek itt az éjszakák. Sokban emlékeztet Londonra, de mégis merőben más. Kiemelném, hogy én ennyi csámpás lányt életemben nem láttam még. Egyszerűen nem bírok nemodanézni! Mondtam is tesómnak, hogy basszus itt én is a lányokat nézem…. :) zseniálisak, ahogy felveszik az emelt talpú tűsarkukat és összevissza pakolgatják a lábukat, azonban mégsem esnek el!! - még erősen illuminált állapotban sem! 

Na elmentem ünnepelni. 

Puszik mindenkinek, puszik, puszik.
Tessék jelenteni!

:)

1 megjegyzés: